Egy kis kronológia ...

2010.01.23. 21:11

2009 HRP-4, Twendy One

2008 Repliee R1, Actroid-DER3

2007 HRP-3 Promet MK-II

2006 Actroid DER2, Geminoid HI-1

2005 Actroid DER, HRP-3P prototípus, Actroid Repliee Q2, new ASIMO

2004 Actroid Repliee Q1, next-gen ASIMO

2003 QRIO

2002 HRP-2 Promet, intelligens ASIMO

2000 ASIMO

1998 HPR-2P

1997 HPR-1

 

Twendy One, a robotápoló

2010.01.23. 14:25

Tokio Waseda Egyetemének kutatói 2009-ben mutatták be azt a különleges fejlesztésű robotot, amely jelentősen megkönnyítheti a japán nyugdíjasok életét. A Twendy-One névre keresztelt robot képes kétszersültet szervírozni, kiemeli a hűtőszekrényből a ketchupöt, sőt, a bemutatón még az ágyból való felkelésben is igen hasznosan segítette az időseket. Persze Twendy-One ennél többre is képes lesz majd, ha jó tíz év múlva kereskedelmi forgalomba kerül: a tervek szerint a háztartási munkák java részét magára vállalja majd.

Már Twendy-One elődje, Wendy is házias volt: a tojást finom mozdulatokkal törte fel és sütött meg - a beszámolók szerint pontosan úgy, ahogy azt egy mesterszakács tette volna. Utódjának mozgása még kifinomultabb, noha az egyik legnagyobb problémát a robotgyártás terén éppen a finommechanika és az erő kombinálása jelenti. "Komoly kihívás a robot erejét, rugalmasságát és finom mozgását összehangolni" - mondta el a bemutatón Shigeki Sugano, az egyetemi kutatócsoport vezetője.

Az alig másfél méteres és több mint egy mázsás robot persze nem lesz olcsó mulatság: az előzetes becslések szerint legalább 200 ezer dollárba fog kerülni, így valószínűleg jól meggondolják majd az idősebb japánok, hogy egy ápolónőt vagy inkább a Twendy-One-t vegyék maguk mellé.

ASIMO

2009.11.01. 15:52

A Honda 1986 óta foglalkozik egy, mozgásában az emberre a lehető legjobban hasonlító humanoid robot megalkotásával. Az első, E0-s robot elkészülte után további 9 tanulmánymodell következett, mire 2000 végén a nagyközönség előtt is bemutatták ASIMO-t. A hivatalos változat szerint az angol "Advanced Step in Innovative MObility" szavak kezdőbetűiből ered a név, de nem véletlen hasonlósága a robot regények világhírű szerzőjének, Isaac Asimov nevével sem. Méreteiben egy gyermek felépítésére hasonlít, magassága 130 cm, súlya 54 kg. Meghajtásáról lítium-fémhidrid akkumulátor gondoskodik, mely egy órán át látja el energiával a testrészeket mozgató 34 villanymotort. ASIMO fejlesztése során elért eredményeket a Honda egyéb iparágaiban, így a járműbiztonsági fejlesztések terén is alkalmazza. 2009 februárára már 100 db ASIMO robot volt a világon és mindegyik bérletidíja $166,000 volt (¥17,714,316; €105,920; £83,789) egy évre.

2000 óta rengeteg fejlesztést hajtottak végre az ASIMO modelleken. Az alábbi táblázatban vannak összefoglalva a leglényegesebb paramétereik a 2000-ben bemutatott alapmodelltől a "next-gen ASIMO"n át a "new ASIMO"ig:

Íme egy videó a 2008-ban volt legfrissebb példányról: 

Fejlesztési érdekességek

  • Felismeri a tárgyak mozgását: képes másolni egy ember mozdulatait, követni valakit, vagy köszönteni őt, ha a közelébe ér
  • Emberi pózok és mozdulatok felismerése: nem csak hangvezérléssel működik, hanem reagál az emberek természetes mozdulataira is, felismeri ha kezet nyújtanak vagy integetnek neki és viszonozza őket, képes elindulni vagy odafordulni abba az irányba amerre mutatják neki
  • Hangok elkülönítése: képes különbséget tenni emberi hang és zaj között, reagál a nevére, felismeri a hirtelen, veszélyes zajokat (pl: leesett tárgy zöreje) és az irányukba fordul, kérdésekre beszéddel, vagy bólogatással is képes választ adni
  • Arc felismerés: kb 10 különböző arcot képes felismerni és megjegyezni, onnantól kezdve a nevükön szólítja őket
  • Rendelkezik internet kapcsolattal, és ráköthető bármilyen adatbázisra

Hiroshi Ishiguro professzor az Oszakai Egyetem Intelligens Robot Laboratóriumának vezetője és célja a Geminoid HI-1 nevű robottal az ember-gép interakció tanulmányozása volt. A japán szakember a Geminoid fogalmat a Geminus és az Android szavak összevonásából alkotta meg. Az új gépi hasonmás külsőre szinte mindenben teljesen megegyezik létrehozójával és pont ez volt Hiroshi Ishiguro célja. Nem egy fémes karokkal ellátott eszközt akart alkotni, hanem egy minél emberibb vonásokat tükröző robotot. A gépet 2006 júliusában mutatta be és az volt vele az elsődleges célja, hogy miközben ő otthon van és tanít, másolata az Oszakai Egyetemen ezzel egyidőben ugyanerre legyen képes a diákok előtt.

Geminoid kifinomult mechanikus váza egy gyakorlatilag hangtalan pneumatikus rendszeren alapul, amely az általában alkalmazott elektromos motorokhoz képest jóval rugalmasabb mozgásokat tesz lehetővé. A borítás szilikonbőr, aminek a tapintása teljesen természetes érzést kelt. Persze ha valaki leül a robottal szemben akkor tudja, hogy csak egy mesterségesen létrehozott lény, de az optikai hatások mégis megtévesztőek. A japán szakember már 2006 végén azt jósolta: hamarosan eljön az az idő, amikor nem fogjuk tudni, hogy egy robot vagy egy másik ember áll-e előttünk.

A Repliee R1-es modellel ellentétben, ami teljesen néma, Geminoid tud beszélni. Igaz, azt a kutató hangsúlyozta, hogy elsősorban a mozgásra és a mimikára koncentráltak, a beszédben egy kissé távolabb ülő személy segít a robotnak. A mozdulatok, a mimika és az ajakmozgások kombinálhatók egymással, így az összhang teljesen élethű és természetes.

Az Ars Electronica fesztiválon a szakember és kollégái többek között arra voltak kíváncsiak, hogy hogy érezték magukat az emberek Geminoid közelében. Az érdeklődés, a nevetés vagy éppen az irritáció fokának megállapítása rendkívül fontosak Ishiguro kutatásaihoz.

 

A Tokioi Egyetemen 2002-ben fejlesztették ki a HRP-2, vagy Promet néven ismert gépet. A szakemberek szerint ez a táncoló robot lehetővé teszi, hogy rögzítsék a tradicionális táncosok mozgásait, melyek egyébiránt eltűnnek, ahogyan az előadóik elhunynak.

A robot képességeit demonstrálva a csapat az 1,5 méter magas gépet arra programoztak, hogy imitálja egy japán néptánc finom hajlításait és pörgéseit. Pontosságának bizonyítására, a robot egy emberi táncos mellett mutatta meg, mit tud.

A robotot úgy tanították meg a táncra, hogy először videóra vették az emberi mozdulatokat, majd azokat robot végtagmozgásokká alakították és betáplálták a robot processzoraiba. Ez nem volt egyszerű, mivel a robot ízületei nagyon különböznek az emberiektől. A fejlesztés lehetővé teszi, hogy a robotok emberszerű mozdulatokat hajtsanak végre.

Bár a főként felső testtel operáló tánc jól ment a robotnak, a komplikált lábmozgásokkal már gondja volt. Bármely olyan lépés, mely a láb felemelésénél komolyabb erőfeszítést követelt meg, az 58 kilós robot hajlamos volt elveszíteni egyensúlyát és elesni. Promet életszerű megjelenése és mozdulatai ellenére, az igazán intelligens robotok és robotkatonák születése még messze van.

A gép érdekessége, hogy hason, vagy háton fekvés után is újra fel tud állni, amire a Honda 2000-ben készített Asimoja sem volt képes.

 

Actroid DER modellt a 2005 nyarán mutatták be. Egy japán recepciós hölgyet formáz, "akit" rendezvényeken, szállodákban alkalmaznak majd recepciósként, vagy prezentációkhoz. Hirata Jaszuhisza estélyi ruhás, keringőzni tudó táncos robotnőit még nem próbálták ki a parketten, a tervező szerint azok egyelőre leginkább idős emberek intelligens sétapartnerének lesznek majd alkalmasak.

A fejlesztett változatot, Actroid DER2, 2006-ban mutatta be a Kokoro vállalat. Sokkal élethűbbre sikerült, mint elődje: a végtagok az elődhöz képest már jobban kidolgozottak és az arcmimika is jelentős változáson esett át. Különlegessége, hogy angolul is beszél. A vállalattól számos robot bérelhető, így az Actroid DER2 is, megjelenésekor napi 400 angol fontot kellett fizetni érte, plusz az egyéb költségek, úgy mint a szállítás vagy a technikai ügyelet igénybevétele.

Repliee R1, a robotkislány

2009.09.21. 14:24

A Repliee Q1 modellnek volt egy testvére Repliee R1, akit Hiroshi Ishiguro, tervező, 5 éves kislánya alapján terveztek 2001-ben. Az android tud beszélni, integetni, sétálni, megfogni dolgokat és a testébe épített 50 szenzornak köszönhetően érzi, ha megérintik a bőrét. Az oszakai Intelligent Robotics Laboratory-nál annyira törekedtek az élethűségre, hogy a robot szilikonból készült bőrét az igazi kislányról készített öntvényforma alapján mintázták: 

Az első androidok...

2009.09.21. 14:14

Az ember leghatékonyabb segítőinek szánt robotokat humanoid robotoknak nevezzük. Az ezeket érintő két legfőbb kihívás egyike a minél emberibb emberi külső és mozgás elérése, másrészt programjainak fejlettsége.

Ezzel szemben az android szó ugyan humanoid robotra utal, de annyiban különbözik ettől, hogy a 'humanioddal' ellentétben az ember tökéletes mását értjük alatta. Az 'andr-' görögül férfit jelent, az 'eides-' képzőszócska pedig fajtát jelöl. Ezek már annyira hasonlítanak az emberre, hogy nemeket is megkülönböztetnek: a férfit androidnak, a nőit ginoidnak nevezik.

2004-ben hozta létre a Repliee Q1 robotmodellt az Oszakai egyetemen a Kokoro Company Ltd. Külseje egy átlagos korú ázsai nő külseje alapján lett megtervezve. A Repliee Q1-es női android rugalmas szilikon bőre 31 szerkezetet takar, interakciókra képes, reagál az érintésre, szervomotorjaival emberien mozog, kedvesen pislog, és köszönéskor kezet nyújt. Hiroshi Shiguru, az oszakai egyetem professzora szerint eljön az idő, amikor az androidokat összetévesztjük az emberrel, és 2050-re már olyan focistarobotokat jósol, melyek felvehetik a versenyt egy emberi csapattal.

A fejlesztés, Q2:

 

 

 

QRIO "Quest for cuRIOsity"

2009.09.21. 13:13

2003 telén mutatták be Japánban az akkori legújabb fejlesztésű robotmodellt, ami szaladni, táncolni, ugrálni és labdázni is tudott. A robotot a Sony Intelligence Dynamics Laboratory, Inc. fejlesztette ki. A legnagyobb különlegessége, hogy egyszerre mindkét lábát képes a levegőbe emelni. Erre eddig egyetlen robot sem volt képes, mivel ezt a vezérlési problémát eddig senkinek nem sikerült megoldani. Ezzel be is került a Guinness World Records 2005-ös kiadásába.

A QRIOnak elkeresztelt 58 cenis robot kicsit toporzékolva ugyan, de szalad. A japán cég mérnökei akkor még nem az élethű futás problémáját akarták megoldani, inkább a talajtól való elrugaszkodást tekintették fő célnak. Ez pedig sikerült: a Qurio volt a világon az első olyan robot, amely képes egyensúlyozni úgy, hogy mindkét lábát egyidejűleg a levegőbe emeli.

A kicsi és könnyű szerkezet a futáson kívül még labdázni is tud, a leglátványosabb tulajdonsága azonban a tánc. Ezt a robotot 4 generáción keresztül fejlesztették. A negyedik már képes volt arc és hang felismerésre, így emlékezni tudott az emberekre és az elemei egy órán keresztül tartottak.

2006 januárjában a SONY bejelentette, hogy nem foglalkoznak tovább a QRIO robottal és fejlesztésével, pedig előtte sokat dolgoztak rajta, hogy néhány évvel később piacra dobhassák. Egyes források szerint az indok az volt, hogy nem volt rá kereslet, mert az embereket megijesztette, hogy túl okos volt.

 

süti beállítások módosítása